Diary

#39

2018.12.19. 20:11, Dodich

Nemrég találtam ezt a számot, azóta minden nap legalább 100x meghallgatom.

Az elmúlt napok nem igen telnek izgalmasan, karácsonyi hangulatom sincs egyáltalán. Hiába jött meg a hó. Gondoltam felállítom a karácsonyfát, elvégre csak 5 napot nem leszek itthon, pont karácsonykor, de előtte és utána igen, talán kicsit karácsonyibb lenne minden. Edzeni sem voltam múlthéten, rossz hangulatban voltam, a héten meg beteg vagyok azért nem megyek edzeni. De dolgozni se. Tegnap voltunk városba a karácsonyi vásáron Deliah-val, gyönyörű volt, viszont eszméletlen hideg volt, így nem maradtunk sokáig. Gyorsan körbe sétáltunk, megnéztük melyik bódéba miket árulnak, vettünk aprósütit is kóstolni. Na hát nemtudom, hogy azért mert kint van, vagy mert ez is nagyipari mennyiségben készül, de mű íze volt. Kb mint a kisboltokban kapható süteményeké. Pedig tök szépen, igényesen nézett ki, íze is viszonylag különlegesebb, tojáslikőr és eszterházy torta, nekem legalábbis a különlegesebb kategóriába tartoznak ezek az ízek. Két kis puszedli szerű piskóta között volt valami krém és lekvárszerű dolog. Tetején meg csoki. 4 db-ot vettünk, tényleg picikék voltak, és nem igazán finomak, mégis 900 ft-ba került.
Na de az eredeti terv az volt, hogy a könyvsátorba megyek be, nagyon jó állapotú könyveket lehet találni a bolti ár negyedéért. Nemtudom honnan szedik őket, van minden témában, néhány szamárfüles, meg koszos, viszont volt olyan is ami be volt fóliázva. Annyi biztos, hogy a kevésbé jó állapotúakat sem olvasta senki, és egy 4000 ft-os könyvet ha meg tudok szerezni 600 ft-ért akkor annyira nem számít, hogy nem a legfehérebbek a lapjai. És kizárólag összecsukva a agerince másik oldalán, a lapoknál látszik egy kis kosz, belül teljesen tiszta minden lapja. 3 könyvet sikerült beszereznem, mégpedig "És alszom, alszom el...", "Lopott élet", "Vörös hold". Bolti áraikat nemtudom, az első kettőt 500, a harmadikat 600 ft-ért vettem. Poén kedvéért azért volt annyira ismerős a Vörös hold, mert már megvan és nem is olyan régen adta oda a szomszéd.
Most egyébként egy másik könyvet olvasok, A Golden ház c. Eddig kb 50 oldalt olvastam el, egyáltalán nem értem mi történt eddig, viszont valamiért mégis érdekel és érdekesnek tartom.

 

Holnapi tervem, hogy a Lild-ben szerzek rajz és festő készletet, lesz jópár minden, ceruzák, ecsetek, fetékek, vászon. Minden, mi szem szájnak ingere.
Aztán ki kéne találnom végre, hogy mibe megyek a céges buliba.
Valamint ma már egész jól elpakoltam és kitakarítottam az egész lakást, a konyhában van még mit csinálni, azt is be kéne fejeznem.

Pénteken pedig ugyebár a céges buli lesz a nap fénypontja. Előtte el kell mennem még orvoshoz de így ennyi a pénteki dolgom.
Szombaton pihenés és összepakolás az útra. Amit azért még szombat előtt jó lenne a nagy részét, de nemtudom sikerülni fog-e.
Aztán vasárnap hajnalban indulás fel Pestre a reptérre.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre