Elképzelem, ahogy a történtek után a kis házacskánkban ülünk az ágyon, a fejed ölemben pihen. Hajadba túrok. Imádom piszkálni a hajad. Az arcondon titokban néhány könnycsepp csordul le. Szeretem az a pici házat. Egy kis szobácska és egy pici konyha. Kettőnknek pont elég. Az ablakban egy gyertya ég, egy múmiás mécsesben, amit még én készítettem neked. Sötét van. Csak a gyetya halovány fénye világítja be a kis szobát. Papádra emlékezünk. Nem mutatod szomorúságod, de nekem nem is kell. Érzem a fájdalmad, mintha csak az enyém lenne. Ismerlek. Ismerem minden mozdulatod. Mikor bezárkózol olyankor van a legnagyobb szükséged a támogatásra. Csendben vagyunk, nem kellenek szavak. Felnyúlsz a kezemért, megszorítod. Megérzem a könnyeidet. Szorosan átölellek, már nem tudod magadban tartani szomorúságod. És így ülünk egymást ölelve még a gyertya utolsó lángja is elalszik.