Ezen a címen még nem ejtettem szót szinte senkiről, az előző URL-lel szemben. Nem az ilyesfajta tartalom megosztása lenne a fő célja a blognak, most viszont ezt mindenképpen muszáj kiírnom magambl, akkora boldogságot okozott egy kis semmiség.

Röviden Noel-ról csak annyit, hogy mikor az új munkahelyemre mentem ott ismertem meg néhány csendes hét után. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok, vagyis inkább nem voltam az a nagy beszélgetős ember, főleg nem idegenekkel, őj helyzetekben. Mindig csendes megfigyelő voltam, ha kérdeztek persze válaszoltam. Fel sem figyeltem rá, ő körülöttem sündögött, mindig ott akadt "véletlen" dolga, ahová én voltam beosztva. Aztnán egy szép napon rámírt, a kutyám felől érdeklődött. Elég hamar meg is történt az első találkozó kutyanéző ürüggyel. Nagyon tetszett nekem, mikor kijött hozzám, akkor mértem fel igazán hogy is néz ki. Amin rögtön megakadt a szemem a jegygyűrűje volt. Tudtam, hogy házas, mégis valahogy furcsa éérzést keltett bennem, pedig akkor nem is sejtettem, hogy hiába tényleg a kutyámra volt kíváncsi akkor még, de a háttérben állt az ismerkedése is. Rengeteget, tényleg nagyon sokat beszélgettünk. Elsírta nekem a bánatát a feleségéről és a megromlott házasságáról, én ugyanúgy beszéltem neki a félresikerült kapcsolatomról. Noel jókor volt jó helyen- Visszatekintve sikerült neki hála túl tennem magam egy komoly kapcsolatomon. Jó párszor találkoztunk, mégsem elégszer. Csók is csattant nagyon hamar, a munkahelyen is elvonultunk minden reggel, a buszon is kereste a kontaktust, mikor tud titkon hozzám érni. Együtt jöttünk, együtt mentünk munkából. Többször volt fent nálam is, az ágyban. Történni nem történt semmi. Sajnos vagy nem sajnos azt nem tudom, az utóbbi időben ez a kérdés eléggé foglalkoztatott. De mindegy is. Aztán ő szerelmes lett. Persze nem a feleségébe és nem is belém. Nem akart semmi komolyat tölem, csak jól érezni magát velem. Mégis úgy éreztem, mintha több lenne a dologban, de úgy látszik tévedtem. Zenéket küldött, amiknek jeletése volt, amikről én jutottam eszébe minden különösebb indok nélkül. Írogatta, hogy hiányzom neki. Tehát szerelmes lett, engem megbántott, nem beszéltem vele. Majd kis idő után megtudtam, hogy elköltözött, elvált a feleségétől. Néhány szót beszéltünk ekkor, aztán megint vége lett minden kapcsolatnak köztünk. Munkahelyen szinte egymásra sem néztünk. Néha voltak jobb napok, mikor egy-egy lopott pillantást véltem felfedezni irányomba, de nem tulajdonítottam neki túl sokat. Képes vagyok a olyat is a dolgok mögé látni, ami a legkevésbé sincs ott, és semmi nem is indokolja, hogy ott legyenek.

Volt egy terepmintás cicanadrágom, amit abban az időben viseltem, mint munkásnadrág. Nagyjából az első 3 hónapban. Nagyon tetszett neki az a nadrág. Emlékszem is, megjegyezte, hogy abba a nadrágba milyen jól néztem ki és mennyire tetszett, tetszettem neki abba. Hétvégén megtaláltam. Kérdés sem volt, hogy hétfőn azt fogom felhúzni munkába. Ugyan most 10 kg-val több vagyok, mint akkor voltam, és nyilván máshogy áll most, de még jó rám, és annyira talán nem is szörnyű. Úgy vettem észre többször is megakadt a szeme rajtam a héten, mosolygott is már rám. De a csúcs, ami miatt leírtam mindezt az az, hogy haza fele sétáltam a cégek előtt. Mindenki kocsival ment el, csak én sétáltam ott egyedül. Gondoltam elmegyek a buszvégállomásra, aztán onnan haza. Erre jön ő a piros autóval, megállt mellettem és kiszólt, hogy merre megyek ? Nem kell egy fuvar? Nem emlékszem tisztán, valahogy sosem maradnak meg fényesen a vele kapcsolatos ilyen kis boldogságpillanatok. Ahogy emlékszem nem lettem izgatott, válaszoltam, mondta hogy elvisz, beültem a kocsiba és mentünk. Kicsit feszengve ültem mellette, de végig mosolyogtam. Nagyon próbáltam takarni az arcom, hogy ne lássa, ugyanis ő azt hitte, hogy belezúgtam. És igaza is van de azt neki nem kell biztosra tudnia. Bevitettem magam a városközpontba. Előszőr egy közelebbi helyet mondtam neki, de annyira jól éreztem magam vele , nem volt az a nagy 'uuuristen de belezúgtam, lesmárolnám' érzés, szimplán csak élveztem, hogy negyed órát vele lehetek. Beszélgettük néhány dologról. Próbáltam nem beégetni magam, mielőtt megszólaltam volna 25x is átgondoltam valóban ki akarom e mondani. És jó pár dolgot nem mondtam ki. Róla nem is kérdeztem, nem akartam sem az exfeleségéről, sem a jelenlegi kapcsolatairól beszélni, sem arról milyen egyedül, vagy hogy hallottam jár edzeni, vagy hogy össze van esve és azt hittem betegség miatt pedig nem. Ezekkel mind olyan irányba tereltem volna a beszélgetést, ami nem vezetett volna jóra. Tudom, hogy van valakije, még ha nem is kapcsolat szinten, de van. Tisztában vagyok vele. Mégis így hogy nem mondja a szemembe sokkal jobb érzés, mintha kimondaná. Tudjátok, mikor megvan az igazság, 100%-ig biztosak vagytok benne de mégis nyugodtabban vagytok még nem mondják a szemetekbe. Hiába 100% egy apró kis lehetőség ott mozog, hogy talán mégse. De ha kimondja akkor ez a pici lehetőség nincs...

Szóval bevitt a városba. Nagyon jól éreztem magam vele, semmi extra nem volt, mégis nyugodt tudtam maradni, nem égettem be magam. És nagyon meglepődtem, hogy elvitt. Néhány hónapja mikor rákérdeztem, merre megy haza, hogy elvihetne egy darabon semmi választ nem kaptam. Üzeneteimre nem reagált, bent nem szólt hozzám, rám sem nézett, most meg ez. Haza fele a buszon egész végig mosolyogtam, mint egy tejbe tök. Apró örömök az életben.

Eszembe jutott egy olyan gondolat is, hogy lehet most ennyire boldog vagyok, és nekem ilyen sokat jelent, neki viszont semmit, és kirak városban aztán megy a 'barátnőjéhez'. Nem tudom merre lakik, és lehetséges, hogy péntek du hozzá ment. Bár tőle esélyesebb, hogy előbb haz, rendbe rakja magát. Csak annyira elvoltam a fellegekben, hogy azt sem tudom merre ment tovább.

Na mindegy. Azt hiszem jót fogok aludni ma, és remélem álmomban is visszaköszönt. Nagyon feldobta a délutánom ez  kis gesztusa.