Blog

#6

2018.06.30. 18:58, Dodich
You're my memory

Tudod, ha akarnám se tudnám kitörölni, mert tényleg az vagy…

Gondolhat rólam bárki bármit, nem állok be azoknak a sorába, akik csak szitkokat tudnak szórni, mert valami nem úgy alakult, ahogy azt ők szerették volna.

Arról, hogy már csak az emlékem lehetsz, nyilván én is tehetek.

Hisz már akkor, ott, az első találkozásnál mondhattam volna, hogy nem, nem felelnek meg a ,,feltételeid” és igenis, nem leszek partner abban, hogy majd ha Te ráérsz és majd, ha Neked megfelel és majd, ha Neked nem lesz annyi munkád…Akkor majd én is sorra kerülhetek.

Határozottabbnak kellett volna lennem, figyelmen kívül kellett volna hagynom, hogy gyorsabban ver a szívem…
Nem lett volna szabad hallgatnom rá.

Én mégis arra hallgattam, és nem az eszemre.

Mert tudod, mindezek ellenére jó volt ott nőnek lenni, ülni ott veled, beszélgetni, közös témákat találni, jókat kacagni… Aztán, végül persze kiderült: a semminek örülni.

Igen, a semminek örülni, a morzsából csippenteni, miközben én az egészet adom.
Kóstolót kapni mindenből, mert valami mindig elszólított.

Nem tagadhatom, én megszerettelek, de aztán rá kellett jönnöm, hogy te ezt nehezen viseled.

Nem tehettem mást tehát, hagytam, hogy elmenj.

Vajon Te mit gondolsz minderről? Miképpen kezeled?

Nekem nehezen ment, megszenvedtem, de már letisztult a kép. Már nem kavar fel egy hasonló illat, nem torpanok meg a ,,helyünk” előtt. Nem magasztallak, de nem is gyűlölködöm.

Az emlékem vagy, a tanulságom vagy…

Elsősorban saját magam előtt.

 

carrie.hu

Még nincs hozzászólás.
 
Welcome
 
Az oldalt nem tudnám egy bizonyos témába besorakoztatni. Személyes blogként indult, ez a vonal megmaradt, de a fő témája jelenleg az életmódváltás. Szeretném bemutatni az átalakulásom útját a kezdetektől az egészséges étkezés és sportolás útján. Egyúttal szeretném ha segítségetekre is lenne, valamint motiválna titeket.

Ha valamiről szívesen olvasnál írd meg e-mail-ben. Vagy küldj üzenetet ITT

 
Goals

► dec. 01. -> 52 kg
► aug. 21. endokrinológia, -> szept. 24. dietetikus
► okrt. 24. -> ciszta vizsgálat
► okt. 26. -> Hollandia
► jan. -> endokrinológia
► megtervezni és felvarratni a tetkót

 

 
SiteInfo
 
Szerkesztő Dodich
Nyitás 2018.02.12.
Költözés 2018.06.18.
Téma Personal blog
Design  zed
Köszönet x x

 

 
Swapping
Akiket olvasok:
Cserék:

 

 

 
Chat

 
Counter
Indulás: 2018-06-15
 

STARSTABLE Online csatlakozz te is egy remek közösséghez! Daisy BLOG    *****    Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! ⏵ Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK